Az 1980-as években a számítógépek teljesítményének növekedése, sorozatgyártásuk, egyre több szervezet számára tette lehetővé használatukat. Megjelentek az interaktivitást lehetővé tevő perifériák, terminálok. Kialakultak az első hálózatok. Megjelent az adatbázis fogalma. Megjelentek a strukturált programozási nyelvek mint a C, PASCAL. 1981-ben megjelent az első PC.
A személyi számítógép nem egy központi számítógép terminálja, hanem egy önálló, kisebb méretű gép saját billentyűzettel és monitorral, processzorral és operatív memóriával. A számítógépek elektronikájának miniatürizálódása, előállítási költségeinek csökkenése a nyomtatott áramkörök és a mikroprocesszorok megjelenésének köszönhetően vált magvalósíthatóvá.
A ma használt IBM PC számítógépek többsége INTEL vagy AMD processzorokat használ. Az első PC 1981-ben jelent meg.
A strukturált programozás egy programozási alapelv, amely a holland Edsger Wybe Dijkstra nevéhez kötődik. 1972-ben Structured Programming címmel jelent meg könyve.
A strukturált programozás lényege, hogy az elvégzendő feladatot kisebb részfeladatokra bontjuk, amelyen belül szintén részfeladatok határozódnak meg. A cél, hogy a teljes feladatot olyan kis feladatelemekre bontsuk, amelyek egymással nincsenek átfedésben, meghatározott logika mentén kapcsolódnak egymáshoz. Így a részfeladatokat megoldva és azokat egymáshoz kapcsolva születik meg a teljes feladat megoldása.
A hálózatok kialakulása már jóval korábban megkezdődött. Az Amerikai Egyesült Államokban felmerült egy olyan számítógép hálózat ötlete, amely egy atomtámadás után is biztosítja a kommunikáció lehetőségét. Eisenhower elnök rendelte el a DARPA felállítását, amely a fenti kutatást finanszírozta. Kidolgozták a mai TCP/IP szabvány ősét és 1969-ben elkezdték működtetni az ARPANET-et, amely katonai felhasználáson kívül, kutatási célokat is szolgált.
1969. október 29-én egy értelmetlen üzenetet továbbítása és fogadása volt a kezdete egy új korszaknak a számítástechnikában, létrejött az internet. Az üzenet mindössze két betűből állt: „LO”, de a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem gépéről indult és ötszáz kilométer megtétele után a Stanfordi Kutatási Intézet számítógépére érkezett meg. Eredetileg a LOGIN szócskát szerették volna begépelni, de két karakter után a rendszer lefagyott.
1972-ben született meg az első e-mail. Két évvel később, 1974-ben megjelent az internet kifejezés és 1983-ban az ARPANET rendszerről leválasztották a MILNET nevet viselő hadászati szegmenst.
1985-ben indult a Nemzeti Tudományos Alapítvány NSF által szponzorált program az NSFNET amely olyan összehangolt projektek programja volt, amely fejlett kutatási és oktatási hálózatokat hozott létre az Egyesült Államokban.
A 80-as évek végén egyre több országban épült ki az NSFNET hálózathoz hasonló gerinchálózat, amelyek a hatalmas erőforrásokkal rendelkező NSFNET-hez csatlakoztak és egymással is kialakítottak kapcsolatokat.
Magyarországon 1978 őszén létesült az első közvetlen számítógépes összeköttetés Budapest és Bécs között. A Belügyminisztérium kissé idegesen figyelte, a nyugati kollégákkal levelező tudósokat, később az Egyesült Államok és Moszkva közötti kapcsolat Magyarországon keresztül épült ki.